Képére és hasonlatosságára... - Teaklub

Heves vita zajlott az aktuális téma kapcsán a ma délelőtti összejövetelen. "Vitaindító klubtársunk" a Teremtéstörténetből idézett, és azt a kérdést tette fel, hogy a két részre tagolható szakasz között milyen különbséget veszünk észre (a megoldást dőlt betűvel kiemeltem):

"Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. 
     

Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet." (1Móz 1 26-28)

Kérdés tehát: Mi a különbség a két szakasz között? 

Megoldás (amit egyébként senki sem talált ki :-)): Hiányzik a "hasonlatosság" szó a második részből.

Alapfeltevés:

Ezek szerint Isten csak a saját képmására teremtett minket, hiszen a teremtés konkrét leírása során nem ismétlődik meg az, hogy "hozzá hasonlóvá" is tett minket. Hogyan lehetnénk mi hozzá hasonlók? Hiszen nem tudunk úgy szeretni és megbocsátani, mint Ő. Hogy megpróbáljunk hasonlóvá lenni hozzá, az a mi feladatunk az életünkben. Gyakorolnunk kell a szeretetet és a megbocsátást egész életünk során. Így kerülhetünk Hozzá egyre közelebb.

Ellenvélemények, és egy kis elkalandozás a témától:

A bevezetőt szinte azonnal parázs vita követte, melynek minden részletét sajnos nem tudtam lejegyezni, de fő vonalakban a következők hangzottak el:

- Isten döntését nem kérdőjelezhetjük meg. Ha Ő egyszer az első szakasz szerint azt mondta, hogy saját képére és hasonlatosságára akar embert teremteni, az úgy is történt. A második szakaszból hiányzó szó puszta véletlen (lehet, hogy eredetiben olyan kifejezés szerepel itt, ami mind a kettőt jelenti).

- Isten annak ellenére szeret minket, amilyenek vagyunk, és nem azért, amilyenek vagyunk. Ezért pusztán attól még, mert én próbálom gyakorolni a szeretetet a mindennapi kis életemben, nem kerülhetek hozzá közelebb. Bűneink bocsánatát nem lehet nála kiérdemelni. Az ajándék, kegyelem.

- A felvetés azért sem állja meg a helyét, mert nem kis-isteneknek teremtett minket. Olyan értelemben vagyunk hozzá hasonlatosak, ha vele vagyunk, az ő akarata szerint élünk. Ő soha nem akarta azt, hogy helyette, pláne nem nélküle oldjunk meg feladatokat, problémákat. Ezt az első emberpár megpróbálta az Édenkertben, és elég rossz dolog sült ki belőle... Eredetileg Ádám és Éva is Isten szerint élt, hallgattak rá, figyeltek a szavaira. Ma már szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy milyen lehetett az eredeti állapot közvetlenül a teremtés után, milyen volt az ember kapcsolata Istennel. A bűnbeeséssel mindez megváltozott. Eltávolodtunk tőle. Ehhez a kapcsolathoz kellene megpróbálnunk visszatalálni. Újra figyelni Istenre. A bűnt azonban mi magunk nem tudjuk semmissé tenni, "önmegváltás" nincs, ezért küldte el fiát, Jézust, aki mindezen terhet magára vette. Ha mindezt elfogadtuk, rábíztuk az életünket Istenre, kapunk egy olyan lelki szabadságot, amivel már tudunk jót cselekedni másokért. 

- Minden nap tudatosítani kell magunkban, hogy Istenhez tartozunk (lásd Luther 1. tétele a blog fejlécében), célja van velünk, rá kell bíznunk az életünket. Neki célja van velünk, és ugyanúgy embertársainkkal is. Nem görcsös akarásból kell álljon az életünk, hanem tudnunk kell ráhagyatkozni, megállni, és belátni, hogy ez már nem  a mi feladatunk, hanem Istené. Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de a mindennapokban megvalósítani borzasztó nehéz. Soha nem csüggedhetek, mert Ő mindig jót akar nekem, még akkor is, ha ezt az adott pillanatban nem veszem észre. Amikor elengedjük a dolgokat, és kiengedjük a képzeletbeli gyeplőt a kezünkből, megtörténnek a mindennapi kis csodák, amik bizonyítják Isten gondoskodó szeretetét. 

- És még egyszer: nem csüggedhetek, hiszen Isten kezében vagyok.

A vita lezárásaként megállapodtunk abban, hogy József Attila versében az általam dőlt betűvel vastagon kiemelt sorok a két ellenpólus között a kompromisszumot jelenthetik:

József Attila: NEM ÉN KIÁLTOK

Nem én kiáltok, a föld dübörög,

Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

Lapulj a források tiszta fenekére,

Símulj az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe -

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él

S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.

Barátom, drága, szerelmes barátom,

Akár borzalmas, akár nagyszerű,

Nem én kiáltok, a föld dübörög.

1924 első fele

A téma összetettsége miatt valószínűleg sok mindent kihagytam ami még elhangzott, ezért arra kérem azokat, akik részt vettek a beszélgetésen, és úgy érzik, az ő álláspontjukat nem tolmácsoltam elég pontosan, írjanak kommentet a bejegyzéshez. Természetesen várjuk a jelen nem lévők véleményét is a témában.

A bejegyzést készítette: KÁE