Nyilvánvaló elrejtettség
„Maradj otthon!” -
Rengeteg helyről hallhattuk az elmúlt hetekben ezt a felszólítást,
komolyan vagy tréfásan megfogalmazva, szavakban vagy dalba öntve,
de mindig a biztonságot nyújtó otthon rejtekében való maradásra
késztetve.
Bibliai történeteket
alaposabban ismerő emberek számos szentírási történetet tudnak
feleleveníteni emlékezetükben, amelyekben így vagy úgy előkerül
az elrejtőzés, a védelem keresésének mozzanata.
Már az első
emberpár próbált elrejtőzni Isten elől. Nóé bárkája biztos
védelem volt a rajta levőknek az özönvíz idején. Mózes számára
Midján földje jelentett menedékhelyet, majd a páska éjszakáján
élte át népével együtt, mit jelent a vész idején menedéket
találni és várni az Úr szabadítását. Jerikó ostroma előtt a
kémek elrejtőzhettek Ráháb otthonában. Saul is elrejtőzött
királlyá választása napján, megrettenve a rá váró feladattól,
de később éppen előle kellett menekülnie és búvóhelyeket
találnia a trónon őt követő Dávidnak.
A sor hosszan folytatható
volna még, az ószövetségi utalásokban utolsóként hadd idézzem
fel röviden Illés történetének azt a mozzanatát, amikor
megfáradva a Hóreb-hegyen egy barlangban talált menedéket.
Oltalmat keresett a királyi pár őt üldöző haragja elől éppúgy,
mint az Isten megjelenésének közelségét jelző természeti
csapások elől. Végül mégis ki kellett lépnie a barlang
rejtekéből Isten jelenlétébe.
Különös böjti időt élünk.
Míg máskor a böjtöt komolyan felvállalni igyekvők azon
küzdenek, hogy a lemondásnak megfelelő formáját és tartalmát
keressék, most mindez egészen közel jött – bár másként, mint
vártuk. Megszoktuk, hogy a boltok polcain ott van a termék, amit
vásárolni szeretnénk; most egy időre még csodaszámba megy, ha
lisztet vagy élesztőt találunk. Megszokott baráti és családi
találkozások, munkánkhoz kötődő megbeszélések maradnak el
vagy öltenek új formát. Otthon maradtunk. Innen kitekintve várjuk
a kedvező változást és próbáljuk elgondolni, hogyan megy tovább
az élet.
Jézus tanítványai számára
a nagyheti események után rövid időre minden kapcsolat megszakadt
a külvilággal. Félelem és elővigyázatosság formálta tetteiket
és tétlenségüket. Együtt voltak – szinte családként –, de
másoktól elkülönülve. Talán kiléptek volna onnan, de ott,
akkor nem tudtak egymástól távolra kerülni a fejükben kavargó
gondolatokkal és szívüket nyomasztó terhekkel. Jelen volt a
gyakran nagyhangú és hirtelenszavú Péter, a helyzetet alaposan
felmérő és számítgató Fülöp, a kétségeit nem palástoló
Tamás, a keveset is mindig megbecsülő András, a szeretet
mélységével és reménységével küzdő János és a többiek is.
Júdás hiányzott immár végleg közülük. Nagypéntek elrejtett
csodája után, Húsvét ragyogó csodája előtt. Kegyetlenül nehéz
lehetett nekik önmagukkal és egymással is.
Többen, akik eddig a
hétköznapi feladatainkat teljesítve azt éltük meg, hogy szinte
elrohantunk egymás mellett családtagjainkkal és gyermekeink mintha
egy szempillantás alatt nőttek volna fel, most naphosszat együtt
vagyunk. Egyikünknek iskolává lett az íróasztala, másikunknak a
munkahelye költözött a nappali sarkába. Számítógép előtt
ülünk, tanulunk, konferenciabeszélgetéseken veszünk részt,
nagyszülőkkel vagy barátokkal beszélgetünk így. Lehet, hogy már
éppen semmi fontos tennivalónk sincs, mégis, most is az online
világ nyújtotta búvóhelyeket keressük, ahol nem kell önmagunk
gondolataival, nehézségeivel vagy éppen egymással szembenéznünk.
A sír elrejtettségéből
Húsvét hajnalán valóságosan előlépett a Feltámadott.
Megjelent az otthonukba és gondolataikba zárkózott tanítványoknak.
Szavai: „Békesség néktek!”, az élő Krisztus gyógyító
jelenlétének csodáját hirdették és hirdetik ma is.
Valószínűleg az idei
Húsvétot otthonainkban fogjuk ünnepelni. Remélem, hogy sokunknak
megadatik majd annak az öröme, hogy igeolvasásban, imádságban –
milyen sokaknak jelenthet most is támaszt az értük mondott imánk
–, megbocsátásban és bocsánatkérésben, és annak őszinte
örömében lehetünk együtt, hogy milyen hatalmas ajándék a
családunk.
Remélem, hogy az előttünk
álló ünnepen és hétköznapokon is sokan átélhetik, mit jelent
a magunk lelki rejtőzködését feladva őszintén kilépni Isten
jelenlétébe. Az egyház közösségébe teret és időt átívelően
beletartozunk mindannyian, akiknek életében megadatott az a csoda,
amit Pál apostol ír a kolosséi levél 3. fejezetében, életünk
Krisztusban elrejtett életté lett. Ő menedék ezekben a nehéz
hónapokban is, reménységünk, hogy ebből a most kialakult
helyzetből hamarosan megszabadít.
Mégis, bármi történjék is
velünk és körülöttünk, nem feledhetjük és hallgathatjuk el,
hogy minden helyzettől és körülménytől függetlenül
Krisztusban van az igazi szabadulás, bűnbocsánat, feltámadás és
örök élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése