TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2015. december 26.

Szenteste 2015





A gyerekek műsora itt megtekinthető:

2015. december 22.

Áldott Karácsonyt és boldog új évet kívánunk!




2015. december 1.

Like

Némethné Tóth Szilviával idén nyáron, a Gyülekezeti- és Missziói Osztály által rendezett Források Völgye elnevezésű családos táborban találkoztunk, ő volt az egyik fő szervező.













Jelenleg mint lelkigondozó egy budapesti gyermekklinikán kísér a betegségük útján daganatos gyermekeket és családjaikat. 

Tőle érkezett az alábbi levél.


Kedves Mindenki!
Közreműködést, segítséget szeretnénk kérni Tőletek. Kísérek a gyermekonkológián/transzplantáción egy kisfiút, akinek a bátyja  - Budavári Andor - donorként kockázatos és fájdalmas beavatkozást vállalt, hogy megmentse öccse életét és hozzájáruljon gyógyulásához. Valaki a családból felhívta a Tv2 figyelmét a kis hősre, akik megkeresték a szülőket, hogy nevezzék be gyermeküket a műsorba.  A megkeresés után a szülők megkérdezték Andort, hogy akar-e indulni a Süss fel nap című televíziós műsor 1M forintos díjazású vetélkedőjén. (A szülők nem akartak volna részt venni benne.) Andor mint afféle igazi gyerek látott fantáziát a "játékban", és együtt a család eldöntötte, hogy amennyiben ő lesz a szavazásos vetélkedő győztese a díjat a Démétér Ház javára ajánlják fel, ahol a kezelés alatt a beteg gyerekek együtt lehetnek a szüleikkel. Az öccsének csontvelőt adó Andor jelenleg második helyen áll egy kutyamenhelyen segédkező kislány mögött.
Ha esetleg úgy gondolja valaki közületek, hogy a fenti információk birtokában felülírja magában a kereskedelmi csatornák által generált szavazási őrülettel szembeni egészséges ellenállását, akkor a következő linkre kattintva segíthet Andornak és rajta keresztül sok beteg gyermeknek, illetve szüleiknek.

https://www.facebook.com/tv2hun/app/179050708951055/

Valamint a hitgyakorló katolikus Budavári családdal készült riportfilm is megtekinthető, a család történetének sok egyéb megindító részletével:
https://www.youtube.com/watch?v=SUUqmW7YCpo

És akkor már a teljes kép érdekében:
http://demeterhaz.hu/

Örömmel vennénk, ha az általatok használt közösségi felületeken, levelező listákon is megosztanátok ezt a segítési lehetőséget.
Az édesanyával és Lackóval pénteken találkoztam, és az anya kérésére írok Nektek.

Andor nevében is köszönjük a segítséget, szeretettel: Szilvia


2015. november 29.

Adventi készülődés

Gyúrói gyülekezetünk adventi kézműves készülődést rendezett a gyerekeknek.

Köszönjük a szép délutánt!


Díszíthettünk mézeskalácsot.



2015. október 1.

Hírlevél 2015 Ősz

Fogadják szeretettel hírlevelünket, melyet a képre kattintás után olvashatnak.



Argentin útibeszámoló - képek és videó

Láthattunk képeket és hallhattunk történeteket szarvasmarhatenyésztésről, viperákról, kedves de csak spanylul beszélő helyiekről, szegénységről, több ezer hektáros családi birtokokról, gauchokról, gyönyörű tájakról, a hihetetlen szépségű Tűzföldről, lassan mozgó gleccserfolyamról, és ami biztos vagyok benne, hogy mindenkinek az emlékezetésben megmarad: sült tatu ebédről Varga Ferenc Bence fordulatos beszámolójában. Köszönjük!

Fényképes és videó beszámoló kattintás után!


2015. augusztus 8.

Járom a zarándok útjait - Videó a családos táborról



Mesejáték - A legcsinosabb óriás

A családos tábor egyik hagyománya. hogy a szülők előadnak egy mesejátékot a csemetéknek. Az idén A legcsinosabb óriás került színre.



2015. augusztus 5.

Gyerektábor, 2015. 5. nap, Táborzárás



Eseménydús táborzáró napunk volt az idén: a héten tanultakról játékos formában számot adó akadályverseny előtt még a település lakóinak nyújtott segítés is belefért, mechanikai gyomirtás :-) formájában. 
A nap végén vendégül láttuk a szülőket a táborzáró hálaadásra.

A fotókat egy ifis segítőnk készítette, köszönjük!

2015. július 30.

Gyerektábor 2015. 4. nap

Borongós, esős napnak indult a mai, de a végére eloszlottak a felhők. A csoportos beszélgetések Fülöp apostol személye körül folytak. Ebéd után az El Caminoról hallgattunk színes beszámolót.

2015. július 29.

Gyerektábor, 2015. 3. nap Jelek és csodák

Jelekről és csodákról beszélgettünk ma Szabolccsal a templomban. Olyan jelekről és csodákról, melyek velünk történtek meg a hétköznapok során.

Gyerektábor 2015. 2. nap Háromezer ember megtérése

A martonvásári kastélyparkban kirándultunk ma. Mindenki hősiesen végigsétálta az utat, még a legkisebbek is. Úgy, ahogy annak idején a tanítványok is elindultak Pünkösd után, gyalogosan. A tegnap készített fejfedőket is magunkra öltöttük.







2015. július 27.

Gyerektábor, 2015. Apcsel 29 Tábornyitó nap - Pünkösd

Az idei gyerektábor az Apcsel 29 nevet viseli, és az Ige, amely köré a tábor témáját csoportosítják a szervezők, egyben az idei év Igéje is: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)



2015. július 24.

Családos tábor, Szigetmonostor, 2015.

"Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." Ézs 55,9





Immár hagyomány, hogy gyülekezetünk nagycsaládjai néhány napot Szigetmonostoron töltenek a nyári szünidőben. Idén sem volt ez másként, 6 család: 12 felnőtt és 21 gyerek népesítette be újra 4 napra a jól ismert szobákat és az udvart.
Sokat nőttek a gyerekek az első táborozás óta, hosszabb ideig tudnak már egy helyben ülni és figyelni, ezért idén először reggeli és esti áhítatot is tartottunk minden nap, amin ők is aktívan részt vettek énekkel, imádsággal, és kérdésekkel. 
A hőségre való tekintettel egy felfújható medence is került az udvarra, ezen kívül párakapu hűsítette az eltikkadt táborlakókat. 
A focipálya játszótere és öntözőberendezése változatlanul a jókedvet szolgálta, mint az elmúlt három évben eddig mindig. 
Idén Vácra, és a Dera patak völgyébe, a pilisszentkereszti szurdokerdőbe mentünk kirándulni.
Folytattunk még egy hagyományt: mi, felnőttek mesejátékot adtunk elő a gyerekeknek. Julia Donaldson: A legcsinosabb óriás című meséjét Viki ötlete alapján és rendezésében vittük színre, nagy sikert aratva.  
Vasárnap istentiszteleten adtunk hálát az együtt eltöltött időért, az élményekért és egymásért.

Részletes fényképes beszámoló.


2015. május 28.

Pünkösd 2015.

"Mert nem a félelemnek lelkét 
adta nekünk az Isten, 
hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." 
(2Tim. 1:7)


Képes beszámoló a pünkösdi koncertről.

2015. május 18.

MEGHÍVÓ

Pünkösdhétfőn zenés áhítat lesz tordasi templomunkban - várjuk!



2015. május 10.

Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el! - Keresztelő


Gyülekezetünk legifjabb tagját köszöntötte ma kórusunk.


2015. május 4.

Anyák Napja

Gerzsenyi László: Anyám


Ajándékul adott téged az Isten,
Ahogy földnek adta a napot;
Aranynál is drágább vagy nékem,
Az Úrnak érted hálát adok.

Nyári tűzben vagy a fagyos télben,
Nyomodban mindig virág fakad:
Nyugalmat találok közeledben,
Nyereség nekem minden szavad.

Áldom Istent érted éjjel-nappal,
Áldozatod nem felejtem el;
Átadom most e pár virágszállal,
Átadom, mit szó sem mondhat el.

Messze sodorhat tőled az élet,
Mégis mindig gondolok reád;
Magammal hordom szent örökséged,
Megőrizem arcod mosolyát.





2015. május 3.

Majális


Ökumenikus Baba-Mama Körünk meghívást kapott a tordasi majális főzőversenyére. Húst sütöttünk tárcsán, amit otthonról hozott finom salátákkal fogyasztottunk el. Köszönjük Emesének a hozzáértő, fáradhatatlan pácolást-sütést, és mindenkinek, aki eljött, hogy együtt töltsük ezt a szép napfényes májusi délelőttöt!
Az iskolások és felnőtt kísérőik közben duatlonon vettek részt nagy lelkesedéssel, a kisebbek pedig nyuszit és kiskecskét simogattak, ugrálóvárban és trambulinban próbálták levezetni energiáikat, aszfaltrajzversenyen alkothattak, de délre megtalálták a finomságoktól illatozó asztalunkat és mindenki jól lakott.

Fényképes beszámoló következik.

2015. április 13.

Nyári napközis tábor


Köszönjük a jelentkezéseket! Több gyermeket sajnos nem tudunk fogadni, 60 fővel a létszám betelt! 

2015. április 6.

Húsvét 2015. Családi alkalom - Találkozás az emmausi úton





„Akkor ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.”  Lukács 24, 25-27

Hétfőn terített asztallal, beszélgetéssel, családi áhítattal ünnepeltük a Húsvétot.

Kattintás után fényképes beszámoló következik.

2015. március 31.

HÍRLEVÉL 2015 TAVASZ

Fogadják szeretettel hírlevelünket, melyet a képre kattintás után olvashatnak.



2015. február 16.

Szupplikáció




2015. február 22-én böjt első vasárnapján 
a Hittudományi Egyetem küldötteként 
szupplikációs szolgálatra érkezik gyülekezetünkbe 
Szemerei Benjámin teológus hallgató




Gyúrón 9.30 órától, Tordason 11.00 órától hirdeti Isten igéjét. 

Az istentiszteleten összegyűjtött perselypénzt 
a Teológus Otthon javára ajánljuk fel.

Mindenkit szeretettel várunk. 


2015. február 15.

Farsang

Az idén sem maradhatott el a farsangi bál. Gyülekezetünk apraja már nagyon várta.




2015. február 12.

Házasság hete 2015.

Gyülekezetünk januárban látta vendégül Lackfi János költő és Bárdos Júlia művészettörténész házaspárt, akik pár éve voltak a házasság hete országos rendezvénysorozat "arcai". A találkozón kötetlenül és családias légkörben osztották meg tapasztalataikat, élményeiket házasságban töltött mindennapjaikról. 

Az idei házasság hete programsorozat kapcsán egy video-riportot ajánlunk az evangelikus.hu oldalról, melyben "az idei év „házaspár-arca” Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök és dr. Tomka János főiskolai tanár, ... saját házasságukból kiindulva beszélnek elköteleződésről, az élethosszig tartó hűség szabadságáról és az egymásra figyelés, a megbocsátás és bocsánatkérés fontosságáról."(idézet az oldalról).



A házaspárral a Family magazin is készített interjút.

2015. január 19.

2015. január 14.

Meghívó

Lackfi János és Bárdos Júlia lesznek vendégeink pénteken este 6 órakor Tordason.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!