Húsvét ünnepe utáni második vasárnap

Húsvét utáni második vasárnap van, „Jó Pásztor” vasárnapja. A ma elhangzó bibliai igék mindegyikében előkerül a pásztor és nyáj összetartozásának képe. A bibliai korban élő embereknek mindennapi tapasztalata volt ez, tudták mit jelent a pásztor munkája. Néhány évtizeddel ezelőtt még hozzátartozott nálunk is a falvakban az utcaképhez, ahogy a nyájat naponta kihajtották a legelőre. Mára kikopott az életünkből, de a pásztor személye, felelőssége mélyen gyökerező, ősi képként tovább él.

Igénk az Apostolok cselekedeteiből való, a 20. fejezet 25-31. versei:

Pál apostol így szólt az efezusi gyülekezet vezetőihez: „És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.”

Egy búcsúzás néhány pillanatát vetíti elénk a mai ige, Pál apostol és az efezusi gyülekezet vezetőinek utolsó találkozását. Búcsúzásaink sokfélék lehetnek. A mélyen átélt fájdalomtól, szomorúságtól kezdve, a közömbösségen át a felszabadult örömig annyi mindenről tanúskodnak ilyenkor szavaink, mozdulataink.

Pál apostol búcsúzásának különös hangsúlyt ad, hogy ezután ő már nem fog találkozni a jelenlevőkkel. Útja Jeruzsálembe visz, amely számára egyet jelent a fogsággal és elszenvedett ítélettel.

Összegzése ez a beszéd szolgálatának, küldetésének. Krisztus elhívta őt, ő pedig követője lett. Ehhez az elhíváshoz hűségesen élte életét.

János evangélista jegyezte fel Jézusnak ezeket a szavait a nagycsütörtök esti történetben: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek!” Ezt a példát követte Pál, de nem egyszerűen utánozni próbálta Jézus cselekedeteit, hanem maga is átélte a Szentlélek vezetésének őszinte erejét.

Hirdette és tanította az evangéliumot. Jézus tetteit, megváltásunk történetét hűségesen továbbadta, tudván, hogy az elhangzó ige bűnbánatra, bűnbocsánatra, örök életre formáló ajándékká lehet a hallgatók életében. Becsüljük meg mi is így az élet Igéjét!

Szavai mellett tettei hitelesen tanúskodtak arról, hogy amit hirdet, azt meg is éli. Küzdelmei, sikerei és kudarcai között, betegségének terhét hordozva is bizonyságot tett arról, hogy Krisztus hatalma az életünket megújító csoda. Istenhez való megtérésre, Urunk Jézusban való hitre van szükségünk mindannyiunknak.

Tanúskodni, a hitet megvallani sokszor nehéz feladatot is jelent. A Jó Pásztor példája nyomán ezt is megélte Pál és bizony megélhetjük mindannyian, akik a ránk bízottakért imádkozunk, nekik továbbadni szeretnénk Isten igéjét. Ez nem mindig sikertörténet. Eszünkbe juthat az az alkalom, amikor Jézus közeledett Jeruzsálemhez és siratta a várost annak hitetlensége miatt. Bár hallották Isten országának örömhírét, láthatták azt megvalósulni Jézusban, mégis sokan elutasították, elfordultak tőle. Pál apostol igehirdetését is sokan megvetették, gúnyolták, üldözték miatta, mégis kitartóan hirdette az igét, nem fáradt bele az imádkozásba. Példáján keresztül erősítse hitünket Mennyei Atyánk!

Határozottan és kellő alázattal beszél az apostol mindarról, ami következik. Tudja, hogy rá fogság és szenvedés vár, mégsem akarja elkerülni azt, hiszen élete a próbatételek között is Isten kezében van. Küzdelmek várnak a gyülekezetre is, inti ezért a vezetőket, hogy vigyázzanak a tanításra, őrizzék a rájuk bízottakat, mert külső támadások és belső meghasonlás egyaránt fenyegeti Isten népét. Mégsem megfáradt, reménytelen hangon szól, hanem annak a reménységnek a hangján, amelyet a Korinthusiakhoz írt első levelében olvasunk: Isten mindig ad szolgálattevőket, akik hűségesen hirdetik igéjét, megbecsülik az úrvacsorai közösséget, kitartóak az imádkozásban, a rájuk bízottak pásztorolásában. Istennek gondja van az egyház népére, ő tart meg és ad növekedést.

Vegyük komolyan mindannyian keresztyén hitünket. Szavainkban és tetteinkben törekedjünk arra, hogy azok tiszták és hitelesek legyenek. Biztos cél felé tart az életünk, hiszen Jézus a Jó Pásztor mentett meg és őriz minket. Legyen sokaké a szabadítás öröme! Ámen.