Igehirdetés Húsvét ünnepe utáni első vasárnapon

Zakariás próféta könyve 8. fejezet 6.verstől a 8. versig

„Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tartja a megmaradt nép, hogy ez így legyen abban az időben, az én számomra ez mégsem lehetetlen – így szól a Seregek Ura.
Ezt mondja a Seregek Ura: Íme, én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán.”

„Ez lehetetlen! Ezt nem hiszem el!” - Milyen gyakran reagálunk így a mindennapokban! Amikor valaki olyan történetet mesél, ami hihetetlennek tűnik számunkra. Esetleg olyankor, amikor más sikeréről hallunk, hogy már megint összejött neki valami, amin nyert, mi pedig úgy érezzük, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Ugyanígy elhangozhat boldog felkiáltásként is, ha váratlan jó hírt hallunk, sikerül valami, amiről már lemondtunk.

„Lehetetlen!” - Így válaszoltak Zakariás próféta korában népének tagjai az ige szavára. Lehetetlennek tartották, hogy 70 évnyi fogság, kitelepítés után még legyen szabadulás. Csupán elérhetetlen vágyálomnak tűnt számukra, hogy újjáépüljön a jeruzsálemi templom és ismét Isten dicsőségét hirdesse a benne összegyűlt nép. Bizonytalanok voltak abban is, hogy a prófétai szavak, amelyek egymással találkozó, békésen beszélgető idősek és a tereken vígan játszadozó ifjak képét festették eléjük, vajon valósággá lehetnek-e. Tapasztalatuk azt mondatta velük, ez már lehetetlen. Isten igéje pedig azt hirdette: lehetséges, sőt meg fog történni.

Ma is sokan vannak, akik aggódnak szerte a világban a templomukért, gyülekezetükért. Mikor nyílnak újra a templomkapuk és ünnepelhetünk együtt? Hogyan lesz összegyűjthető a gyülekezet hosszú hetekig, hónapokig tartó távollét után? Vajon az otthoni kanapék kényelmét felcserélik-e újra vasárnap reggelente és beülnek-e a templompadokba a gyülekezet tagjai? Talán néhányaktól elhangzik a keserű megállapítás is: „Lehetetlen, hogy Isten így akarná építeni az egyházat.”

Érezzük, tapasztaljuk mindannyian a mostani idő nehézségeit, terhét, de áldásait is. Isten kimozdított bennünket megszokottságunkból, új utak keresésére indít el. Az otthonaink válhattak templommá, családok tartanak áhítatokat, olvasnak együtt igét, kapcsolódnak be istentiszteleti közvetítésekbe. A gyülekezettől való kényszerű távolmaradás sokakban ébreszti a vágyat az új találkozásra, az úrvacsorai közösség megélésére. Telefonon hívjuk, keressük egymást talán gyakrabban is mint azelőtt, mert hiányzik a másik társasága.

Keresték egymást a tanítványok is Nagypéntek után. Jézus elfogatásakor elszaladtak, de Jézus kereszthalála után együtt voltak. Mindegyik hordozta annak a helyzetnek a terhét: „Lehetetlen, hogy mindez Jézussal megtörténhetett!” Bár lett volna okuk rá, hogy kerüljék egymást, hiszen állhatatlanoknak, Jézust elhagyónak, üres szavakkal fogadkozónak bizonyultak és a világban körülöttük zajló eseményekre mindannyian félve tekintettek – mégis együtt voltak! Nem az imént felsorolt tulajdonságokban, esendőségükben való hasonlóságuk tartotta őket együtt. A Jézussal megélt egykori közösség és annak mostani hiánya tette ezt. Ők még ott is, úgy is Krisztus követői voltak.

Volt azért közöttük egy különös alak: Tamás. Amikor Jézus először megjelent tanítványainak feltámadása után, akkor Tamás nem volt velük. Később látta ugyan a változást a többiek viselkedésében, Jézus jelenlétének csodája, életet újító ereje ott ragyogott a társai arcán. Ám Tamás még ekkor csalódott, megsebzett ember volt. Csalódását Nagypénteken élte át. Sebzettsége Jézus szenvedésének, sebeinek látásából fakadt. Ő látni akarta újra ezeket a sebeket, a szögek helyét az élő Krisztus testén – hogy gyógyuljon az ő élete is.

A hegek tanúi az elszenvedett sérüléseknek. Kisgyerekként gyakran ámultam azon, amikor szüleim vagy más felnőttek vállán, felkarján láttam egy kerek heget a bőrön, amely a fekete himlő elleni védőoltás után maradt. Nemcsak ámultam, hanem féltem is, mert gyerekként valamit megértettem abból, hogy az életben időnként megsebződünk, sérüléseket kapunk és ezeknek nyomát életünk végéig hordozni fogjuk.

Sokféle heget hordhatunk testünkön. Kisebb-nagyobb balesetek, műtétek nyomát, elszenvedett erőszak jeleit.

Ezek a hegek emlékeztetnek bennünket ügyetlen, meggondolatlan mozdulatainkra, saját felelőtlenségünkre vagy másokéra. Emlékeztetnek súlyos betegséggel való küzdelemre, az életben maradásért folytatott harcra. Emlékeztethetnek mások kegyetlenségére, ellenünk forduló haragjára.

A hegek azonban nemcsak az elszenvedett sérülésekre, fájdalmakra emlékeztetnek, hanem eszünkbe juttatják mindazokat, akik akkor ott voltak, hogy segítsenek: gyermekükért aggódó szülőként, figyelmes szeretettel jelenlevő testvérként, gyors segítséget nyújtó mentősként, kiszolgáltatottságunkban mellettünk levő ápolóként, sokféle módon segítséget nyújtó emberekként. A hegek talán elénkbe idézik a baleseti sebész tiszteletre méltó alakját, aki szakértelmével, gyors segítségével megmentette életünket vagy a rehabilitációt segítő orvos és munkatársai türelmét, figyelmét, áldozatos segítségét, amellyel kísértek a gyógyulás felé vezető úton.

Tamás Jézus sebeit szerette volna látni, de nem csupán sebeket, hanem azt, aki hordozza azokat. A számára lehetetlent szerette volna látni, érezni, hogy Jézus valóban feltámadt és él. Annak az ószövetségi igének az igazát akarhatta átélni, hogy „Isten megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.”

Sokak számára a húsvéti események bibliai leírásából leginkább Tamás válik rokonszenvessé. Neki bármit mondhattak akkor a többiek, nem hitte, ha nem látta és tapasztalta. Kételkedésében saját maguk érzéseit látják többen megtestesülni.

Ha Tamás hitetlenkedése szimpatikussá teszi őt számunkra, ne álljunk meg itt csupán a történetében. Legyen példa számunkra őszintesége is! Ő nem akart kételkedésében megmaradni. Tudta, hogy az élő, feltámadt Jézus a többiek, tanítványtársai életében ott van a középpontban, gyógyulást hozott számukra. Ő ezt a gyógyulást akarta átélni, szabadulást a bűn terhe alól. Látni szerette volna Krisztus sebeinek helyét, mert ezek a hegek tanúk. Tanúi Isten gyógyító, életet, örök életet kínáló szeretetének. Szentlelke hitet ébreszt bennünk is, hogy győzhessünk a hitetlenségen és tanúi legyünk mennyei Atyánk életújító csodájának s a lehetetlen lehetségessé váljék bennünk is.

Imádság:

Mennyei Atyánk! Te egyszülött Fiadat feltámasztottad a halálból, és általa bennünket is újjáteremtesz: kérünk, add meg mindazt, amit gyermeki bizalommal kérünk.

Urunk, teremtsd újjá egyházadat, és tedd újjászületett gyermekeid élő közösségévé, amely szavaival és cselekedeteivel hitelesen tanúskodik mindenek iránti szeretetedről. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

Urunk, segíts, hogy ne csak hallgatói legyünk igédnek, hanem szüntelenül növekedjünk általa a hitben, és többé ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és föltámadott. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

Urunk, könyörgünk mind azokért, akik a válsághelyzet megoldásán dolgoznak. Kérünk, adj kitartást és állhatatosságot az egészségügyben dolgozóknak és mindazoknak, akiknek munkájuk elengedhetetlen ezekben az időkben. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

Urunk, add, hogy szent Fiad föltámadása reménységet nyújtson a csüggedőknek, jelenléted örömével töltse el a szenvedőket, az örök élet bizonyosságával bátorítsa a haldoklókat. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

Urunk add, hogy a családok békességben tudjanak élni megmaradva a szeretetben. Kérünk, adj lelkészeinknek kreativitást és ötletet, hogy el tudják juttatni igédet híveikhez. Imádkozunk hazánkért, és az egész világért, hogy az országok vezetői neked tetsző döntéseket hozzanak és a lehető legkevesebb áldozattal elmúljék a járvány. Kérünk téged, Urunk, hallgass meg minket!

Hallgasd meg imádságunkat az Úr Jézus Krisztusért, akinek nevében együtt, így imádkozunk:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Minden napi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértés- be, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.