TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2013. augusztus 10.

Gyerektábor, 2013., BÉKESSÉG - TÁBORZÁRÁS


Sok mindent érzek így, az ötödik napon, táborzárás után.
Elsősorban örömöt a tábor sikere felett, hálát azokért a társakért, akikkel egy csapatban lehettem, és egy célért küzdhettünk, ujjong a lelkem látva, hogy gyerekeink hogyan kovácsolódnak össze és nőnek nagyra Isten oltalmában és a gyülekezet nyújtotta kereteken belül. Bizakodást, hogy ez a közösség ilyen összetartást látva csak még erősebb lesz az évek során, és legyőz minden nehézséget. Nem titkolhatom el persze azt a  megkönnyebbülést sem, hogy mindenki ép bőrrel megúszta ezt az 5 napot, ami több, mint 40 gyerek mellett, folyamatos kánikulában, igazán újra csak Isten oltalmának bizonyítéka. A végére hagytam a fáradtságot. Nem gond. Kipihenjük.












Reggel, hős és állandó animátorunk, Emese még egyszer megmozgatta a csapatot. Felhangzott többek között a szigetmonostori táborban megismert "Kisindiános" dal is, az én személyes kedvencem, amit most sikerült megörökítenem, íme:




Játék, majd a már hagyományosnak mondható templomi beszélgetés következett. Összefoglaltuk az egész héten tanultakat, és egy kis kikérdezés is volt, csak hogy legálisan lehessen cukorkát osztogatni. A gyerekek lelkesen jelentkeztek, és egész jól tudták a válaszokat.








Utolsó nap ide vagy oda, a gyerekek nem álltak le, lelkesen folytatták a játékokat, amivel egész héten is olyan remekül lefoglalták magukat:


A petanque nagy siker lett, kicsi és nagy is szívesen játszotta.



Ugrókötelezik.
Ő is... Naná! :-)
Volt tábori kutyánk is a mai napra, Wilson személyében:


Szeretjük:





Hatalmas adag palacsintát kaptunk:





A kicsiknek nem volt könnyű érvényesülni
a nagyok között a palacsintás asztalnál...
Jól érezték magukat:








Délután vendégül láttuk a szülőket:




Szabolcs, mint táborvezető, beszámolt nekik a tábor alatti tevékenységekről, és a tábor fő tematikáját adó Lélek gyümölcsei témakörről.














A hét közben készült textil képek karton hátlapot és spárga akasztót kaptak Editnek és az ifiseknek köszönhetően.
















Az árnyékolót is szétszedték készítői:







Lassan mindenki hazament, csak pár ember maradt takarítani és pakolni.

A táborvezető magánya


A parókia csendes. Várja vissza lakóit augusztus végére...


Hálás szívvel köszönöm Istenem, hogy valóban velünk voltál, és vagy minden nap. Te adtál erőt és biztatást a hullámvölgyekben, és Te voltál az, aki összekovácsoltál minket, így együtt örülhettünk az együtt eltöltött idő szép pillanatainak. Ámen.



Az utolsó nap összes képét  itt nézheted meg

1 megjegyzés:

  1. Urunk! Köszönöm én is, hogy Te csakis olyan helyzetek elé állítottál és állítasz, amelyeket Veled és közösen meg tudunk oldani. Köszönöm, hogy ezalatt megjelenik rajtunk is a gyümölcsöd. Köszönöm, hogy barátok és lakótársak voltunk és vagyunk. Köszönöm, hogy pont ennek a közösségnek a tagjai lehetünk, amelynek feje Te vagy. Áldd meg a Sülleréket Németországban is. Köszönöm, hogy a parókia lakói, a Süller család is ismét köztünk lehet majd augusztus végén. Köszönöm, hogy Zsolt lehet mindannyiunk lelkésze. Ámen

    VálaszTörlés