TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2013. augusztus 5.

Gyerektábor, 2013. Nulladik nap

Rendhagyó lesz az idei tábor. Lelkészünk németországi helyettesítő szolgálata miatt sajnos nem lehet velünk augusztusban, így e világi pásztor nélkül maradunk a most következő napokban is. Nehéz volt, és még most is az, elképzelni, milyen lesz nélküle. A tábor ugyanis ennek ellenére nem marad el.

Akadnak olyan lelkes gyülekezeti tagok, akik időt és energiát nem kímélve belevágtak és megszervezték a programokat, kitalálták a tematikát, kézműves ötleteket gyűjtöttek, és most nagyon aggódnak, hogy holnaptól 5 napon át minden rendben menjen. Megvalósuljon az, amit elterveztek, mindenki érezze jól magát, legyen vidámság, móka kacagás, és lehetőleg minden kisgyermek fejében megmaradjon, és a lelkében nyomot hagyjon az, hogy mi a Lélek gyümölcse. E köré szerveződik ugyanis az idei tematika. 
Rengetegen leszünk: a végső mérleg 46 gyerek (4-10 éves korosztály) és 18 segítő ifjú és felnőtt ember. Szerencsére szép számmal akadnak még ezen kívül is támogatóink a gyülekezeten belül: nagyon hálásak vagyunk azért, hogy minden napra vállalta valaki, hogy ennyi embernek meleg ebédet készít, és lesz friss zöldség és gyümölcs a kertből tízóraira és uzsonnára. 
A tábor fő szervezője az idei nyári szabadságát, és sok idejét, energiáját áldozta arra, hogy létrejöhessen az a pár napos együttlét. Már csak ezért is azt gondolom, biztosan születnek majd felejthetetlen pillanatok, amiért azt mondjuk a végén, igen, megérte. 

Zsolt, nélküled nem lesz az igazi... Jobban mondva teljesen más lesz... Helyesebben, máshogy lesz igazi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése