Udvaros Dóra igehirdetési szolgálata a tordas-gyúrói evangélikus gyülekezetekben

"Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket" ApCsel 2,37

Azt hiszem, egy gyülekezet számára különösen nagy ajándék az Úrtól, amikor tagjai közül valaki úgy dönt, hogy egész életét a Teremtő Isten szolgálatára szánja. Ezt valóban hivatásnak nevezik. Ez a gyönyörű magyar kifejezés /a pályaválasztás vagy szakmai orientáció helyett/ annyira beszédes, hogy érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkozni a jelentésén. Szoktuk mondani, hogy az "ember hivatást választ". De hogyan is történik ez? Nem inkább úgy, hogy valami - vagy Valaki - annyira megragadja a szívünket, hogy úgy érezzük, ellenállhatatlanul vonz minket, lebilincseli az elménket és érzelmekkel markolja meg egész lényünket? Nem olyan ez, mint amikor ez a valami vagy Valaki megszólít és hív minket? A hívás van először. Választ követel az embertől. Akkor ki is az, aki választ? 

Udvaros Dóra: "Egy boldog, első évfolyamos teológushallgató." :)

Udvaros Dóra gyermekkora óta a Gyúrói Evangélikus Gyülekezet tagja. Isten szeretetének ékes virága, "Krisztus jó illata" (2Kor 2,15) ebben a közösségben, ebben a faluban. Azonban a mostani ünnepek idején (december 26-án és 30-án) abban a különleges ajándékban volt részünk, hogy a szószékről hallgathattuk őt, amint Isten igéjét, üzenetét hirdette számunkra. Az igehirdetési szolgálatai elolvashatók ITT. Hála és dicsőség legyen Krisztus Urunknak, aki Szentlelkével ma is fáradhatatlanul munkálkodik a gyülekezetben! 

Hogyan is munkálkodik a Lélek? Válaszként hadd idézzem Gottfried Voigtot, aki így ír erről:

"Vannak [...] jelenségek, amelyeket egyértelműen a Szentlélek működésének tulajdoníthatunk. Érezzük, amint Isten igéje megszólít bennünket; vigasztalást és bátorítást nyerünk; késztetést érzünk valaminek a megtételére; meglátjuk valódi helyzetünket Isten és az emberek előtt; reménység tölt el minket; esetleg lelkiismeretünkben felrázva vagy megszabadítva érezzük magunkat." (Bevezetés az egyház tanításába, 1997, 97. o.)

A következőkben olvashatjuk Udvaros Dóra bizonyságtételét arról, hogy milyen örömmel tölti be az ember szívét, amikor megérti és IGEN!-nel válaszol Isten hívására:

„Olykor kérdéseket teszünk fel magunknak, hogy válaszokat kapjunk azokra a dolgokra, amiket éppen teszünk, vagy hogy rájöjjünk, miért vagyunk épp ott, ahol vagyunk.

Hogy miért indultam el a lelkészi pálya felé és jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemre? Egy egyszerű válasszal tudom megmagyarázni: mert elhívást kaptam, odafentről.

Isten, mióta az eszemet tudom, jelen volt az életemben, már gyerekként helyet készítettem neki és ragaszkodtam hozzá. Egy idő után azt éreztem, ez kevés, több kell, hogy legyen ennél. 2010-ben egy ifjúsági konferencián döntöttem Krisztus mellett, és adtam át az életemet Neki. Őneki, aki annyira szeretett, hogy meghalt értem a kereszten. Onnantól kezdve hosszas útkeresésbe fogtam. Kerestem a helyemet, a hivatásomat. Sok dologba fogtam bele, de semmi nem boldogított igazán. Azért imádkoztam, hogy az Úr mutassa meg, hol szeretne engem látni. A válasz nem jött hamar, évek teltek el. Azonban tudtam, hogy szeretnék az életemmel példa lenni, aki a dicsőséges Krisztusra mutat. Persze ehhez nem kell feltétlenül lelkésznek lenni. Az Úr mégis ezt készítette nekem elő. 2016-ban egyértelmű módon adta tudtomra, hogy a lelkészi hivatást szánta nekem. Nem jelentkeztem rögtön az egyetemre, hezitáltam, viaskodtam a lelkiismeretemmel. Azonban az az egy év, amíg kivártam a következő évi jelentkezés idejét, nagyszerű volt számomra. Megerősített abban, hogy igenis helyem van a teológián. Az Úr nem hoz amolyan légből kapott döntéseket és tudtam, bíznom kell Benne, hiszen Ő a legjobbat szánja szeretett gyermekeinek.

Gyülekezetünkkel gyermekkorom óta szoros kapcsolatot ápolok. Részt veszek az ifjúsági alkalmakon, táborok vezetésében segédkezem, gyülekezeti rendezvényeken igyekszem hasznos tagja lenni a közösségnek, tavasz óta presbiteri tag vagyok. Olyan lelkészem lehet, aki valóban példa és támasz számomra. Visszatekintve talán nem volt váratlan fordulat a lelkészi hivatás felé elindulni, azonban engem teljesen váratlanul ért az elhívás. Szeretem Istent és szeretem az embereket, ezt a két dolgot szeretném összekapcsolni. Szeretném, ha sokakhoz eljuthatna az örömhír, az az örömhír mely életeket változtat és formál át. Sosem leszek arra méltó, hogy a szószéken prédikáljak, azonban azért imádkozom, hogy legyen bennem mindig elegendő alázat és szeretet, hogy azt valóban Isten dicsőségére tehessem.

Fél éve vagyok az egyetemen. Mérhetetlenül hálás és boldog vagyok minden egyes napom, hogy ezt az utat szánta nekem az Úr. Hogy az egyetemen tanulhatok. Hogy elindított engem ezen az úton és ígéretet tett, hogy mindvégig mellettem marad. Legyen Övé a dicsőség!”

Udvaros Dóra

                                                                                                                                                   Írta: JME