Irattár

Az iroda egyik csendes, senkitől nem háborgatott kis szigetén pihentek elrejtve a gyülekezet régi levelei, iratai. Öröm volt néha bepillantani abba a szekrénybe, az iroda örökké változó eklektikus képében a változatlanság, állandóság szemet és idegeket nyugtató képe tárult elém az áldott emlékű lelkész elődök keze munkája nyomán csomókba kötött levelek láttán. Aztán egy napon... 

...megérkezett Rozika és Kati (Gergely Rozália és Pirka Lajosné), és a nyugalom eme szigete egy csapásra ezernyi apró darabra hullott. A gyülekezeti teremben négy asztalt és székek seregét beterítve csüggedten hevertek az irathalmok. Ahogy ők ketten újra és újra asztalhoz ültek, papírokat forgattak, úgy kezdett egyre inkább rendezett formát ölteni az eladdig kaotikus látvány. Aztán előkerültek a vakítóan fehér levéltári dobozok és egyre-másra kezdték elnyelni a szakértő szemmel áttekintett, óvatos kezek által kisimított, leltárba vett iratokat. Magam az esemény alkalmankénti csendes szemlélőjeként egyre inkább éreztem, amint zsigerekig hatóan átjár Örkény Őrnagyának lelkesültsége.

„Van ebben az elfoglaltságban valami felemelő, valami tiszta szépség, valami örök nyugalom... Dobozolni a legjobb a világon!
...
Néha elábrándozom rajta, milyen jó lenne, ha még több, sokkal több ember foglalkozhatna dobozhajtogatással. Egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség."

Aztán egyszer csak becsukódott az utolsó doboz is, helyükre kerültek az iratok. Mára már túl vagyunk az utólagos ellenőrzésen is.
Kedves Rozika és Kati, köszönjük a lelkiismeretes és szeretettel teli munkát.

S hogy ne maradjon senki örökérvényű igazság nélkül: Néha az életünk is így van, szinte megannyi apró darabra hullik, hogy ebből a szétesettségből újjáépítve szebben és értelmesebben folytatódjék, mint annak előtte.

S ha valaki azt hinné, a történet itt véget ér, ne gondolja. Edit igyekezete nyomán a gyülekezeti könyvtár bújik egyre használhatóbb, emberbarátibb köntösbe. Ám addig még hosszú út áll előttünk, igen, még ennél a blogbejegyzésnél is hosszabb...
Süller Zsolt