TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2016. december 8.

Édességekkel együtt a Mikulás vitte az összegyűjtött téli lábbeliket Kárpátaljára

Téli cipő gyűjtéssel kapcsolatos felhívásunk után, az alábbiakban közöljük az Út a reményhez Alapítvány munkatársa, a tordason élő Szilágyi Ruth beszámolóját az ukrajnai Homokon tett látogatásukról:


"Kedves Barátaink, Támogatóink!

Alapítványunkat kéréssel kereste meg egy ismerős, hogy Ungvár mellett Homokon van egy magyar cigány keresztény közösség, ahol nagy szükség lenne a lelki és minden más jellegű segítségre. 
Áprilisban voltunk ott először, ekkor nagyon sokan jöttek el, rengeteg kisgyerekkel. Láttam olyan karon ülő gyermeket, akin alig volt ruha legfeljebb egy méretben óriási póló, cipő nélkül. A csípős idő ellenére sok gyerek papucsban vagy mezítláb érkezett. Ezt a szükséget látva lelkesültünk fel, hogy ha karácsony előtt újra mehetnénk, akkor cipőt, csizmát kellene hoznunk, az lenne a legnagyobb segítség. 

Az Út a Reményhez Alapítvány egy non-profit szervezet, csak önkéntes adományokból tartja fenn magát. Tehát ha kapunk, tudunk adni mi is. 

Felbuzdulva a látottakon, Bokros Ancsa segítségével gyűjtést szerveztünk Tordason, Gyúrón, Martonvásáron és az Érd-Ligeti Óvodában. Az Alapítvány korábbi adományozói között is meghirdettük a szükséget. Hála Istennek, halló fülekre és kész kezekre talált a felhívás és 140 pár jó minőségű használt cipő, csizma jött össze.  2 pénzadományt is kaptunk, amiből új, jó minőségű  csizmákat tudtunk beszerezni kedvező áron.  Köszönet érte Zsuzsának! A második adomány a Péceli Baptista Gyülekezettől érkezett, amiből többféle édességet tudtunk vásárolni. 

Hála és köszönet minden támogatásért!

Ukrajnába az utunk nagyon viszontagságos szokott lenni, így volt ez most is. Útlevélre van szükség a határátlépéshez, sokszor órákba telik az átjutás, és bizony az utak minősége összehasonlíthatatlan a magyarországi viszonyokhoz képest. 
Önkénteseink segítségével, és plusz egy személyautóval sikerült átvinni a nagymennyiségű adományt. 
Mikor odaérkeztünk, már kb. 80 gyerek és szüleik várakoztak. Meglátva a kisbuszt, még rengeteg gyerek sereglett a helyszínre. Nagyon izgatottak voltak, rövid éneklés, bibliai történet, és játékok után jött a mikulás. Az édességre éhes gyerek a szaloncukrot és csoki mikulást a lehető legrövidebb időn belül el is tüntették. A cipőkért és a csizmákért is nagy volt a versengés. 

Köszönjük, hogy adtatok, hogy örömet szerezhessünk és továbbadhattuk a szereteteteket. 

Ha szeretnétek támogatni munkánkat, számlaszámunk a következő:
Út a Reményhez Alapítvány
OTP Bank
Számlaszám: 11721026-20268101-00000000

Tisztelettel
Szilágyi Ruth
Út a Reményhez Alapítvány





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése