Nem, nem alakultunk Klaus Douglas Olvasókörré, véletlen csupán, hogy ismét az ő egyik könyvét választottuk újrainduló összejövetelünk feldolgozandó művéül. Tematikájában illeszkedik előző beszélgetéseinkhez, melyben a gyülekezeti élet megújulásának kérdéseit jártuk körbe, és már akkor is sok szó esett vasárnapi alkalmaink megszólító vagy éppen ezzel ellentétes voltáról.
Vitaindítónak is nevezhető első találkozásunkon két markáns vélemény került szembe: egyrészt felvetődött a kérdés, hogy istentiszteleteinkre úgy kell -e tekinteni, mint kifejezetten megszólító, missziói találkozásra, ahol a "betévedő érdeklődő", a gyülekezethez nem, vagy csak nagyon lazán kötődő személy Krisztussal való találkozását kell előtérbe helyezni. A másik oldal azt emelte ki, hogy az istentiszteletre "járás" a hitnek már egy magasabb fokán álló egyén, vagy család gyülekezeti életének kiteljesedését jelenthetné.
Sok szó esett az egyházzenéről, saját gyülekezetünk zenei életéről is. Abban megegyeztünk, hogy a dallamok általában szépek, de a szövegek régiesek. Tisztában kell azzal is lenni, hogy ezek a művek tömegekre íródtak, szépségük akkor teljesedik ki igazán, ha sokan éneklik a dallamot. Most pedig nincsenek tömegek az istentiszteleteken. Tanulhatnánk új énekeket mind az Énekeskönyvből, mind pedig az Új énekekből.
Sokmindenről szó esett még, ami az istentisztelettel kapcsolatos, azonban a könyv konkrét feldolgozásához csak legközelebb kezdünk hozzá.
Házi feladat: a 75. oldalig elolvasni (1. rész: Amiért sok istentisztelet képtelen elérni az embereket., 2. rész: Az istentisztelet tíz alapeleme, ezen belül a zene.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése