TORDAS-GYÚRÓI TÁRSULT EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

2014. július 11.

Családos tábor, Szigetmonostor 1. nap

Az idei volt immár a harmadik alkalom, amikor Szigetmonostoron tartottuk családos táborunkat. Napsütéses négy napot töltött együtt a Duna partján 37 gyermek és 16 szülő. Közös étkezések, filmvetítés, íjászat, visegrádi kirándulás, Duna parti séta és fürdés, családos istentisztelet, imaközösség, valamint az együttlét felhőtlen öröme jelentett kikapcsolódást a zajos mindennapokból. Mindeközben pedig megtapasztalhattuk Isten óvó szeretetét, gyermekeink hitének épülését, és gyülekezetünk összetartozásának megtartó erejét.

Részletes fényképes beszámoló következik!


Késő délutánra érkezett meg az egész csapat, rögtön a vacsorával indítottunk.
Rendhagyó módon az idei tábor első vacsorája a szalonnasütés volt tábortűz mellett (hagyományosan ez a záró esti alkalom lett volna, de sajnos az idén "munkaügyi-kötelezettség-és-szabadsághiány" miatt többeknek el kellett menni már vasárnap este, illetve hétfő reggel, ezért a szalonnasütést előrehoztuk, hogy ezen még hiánytalanul részt vehessünk).

A gyerekek is igen kitartóak voltak, tűrték a forróságot és a füstöt.



Mindeközben épültek a sátrak, hisz közeledett az éjszaka

Az elkészült zsíros kenyeret és sült szalonnát mindenki várta.







Igazi paleo vacsora: Sült körte szalonnával... :-))



Közben a sátor is alakult



Lassan alkonyodott



A gyerekek már jóllaktak, a szülők beszélgettek.

A fiúk vállalták a mosogatást

Békákat találtak..

Egy kis esti foci a VB jegyében

Mindeközben a homokozóban is zajlott a lányok élete..

Elkészült.

Mennek aludni.

A nap összes képe megtekinthető ide kattintva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése