Újabb kulturális program helyszínéül szolgált a gyúrói gyülekezeti terem november 8-án.
Sári László, József Attila-díjas magyar tibetológus, író, műfordító, rádiós szerkesztő Kőrösi Csoma Sándorról, Tibetről, és az ázsiai utazásokról szóló fordulatos és izgalmas bevezetője után megnézhettük "Az élet vendége - Csoma-legendárium" című filmet (rendezte: Szemző Tibor, forgatókönyv: Sári László).
A teremben a vetítés előtt és után a helyi kortárs képzőművész, Vida László képeiből tekinthettek meg pár egyedi és jellegzetes darabot az érdeklődők.
FÉNYKÉPES BESZÁMOLÓ KÖVETKEZIK
Nagyon köszönjük az előadást, a filmet (máig él hatása), és a szíves vendéglátást.
VálaszTörlésDe leginkább azt a nyitottságot, ami ezt a gyülekezetet jellemzi.
ne feledjem, bocsánat: a beszámolót, képeket és a kapcsolt hivatkozásokat is köszönjük.
VálaszTörlés