Jel 8,1
Idén ismét nagy izgalommal vártuk az éves Egyházmegyei kórustalálkozót! Ám az idei nagyon különleges alkalom volt, hiszen nem csak kórusunk készült nagy lelkesedéssel, hanem bizony az egész gyülekezet, mivel mi voltunk a házigazdák!
Nagy felelősség volt
ez, de tökéletesen vettük az akadályt! Hála és köszönet ezért
mindenkinek, aki templomot takarított, padot cipelt, finomságokat
sütött, szendvicset kent, tányérokat töltött, mosogatott,
forgalmat irányított, adományt hozott, jelen volt, imádságban
gondolt rá...
Hála az Úrnak, hogy ott
volt közöttünk és megáldotta az alkalmat!
A koncertet a mi kórusunk
kezdte...
Tordas-Gyúró |
... és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy hatalmas
sikerünk volt. Köszönöm a kórusnak a sok munkát, próbát,
kitartást, mert meglett a gyümölcse! Az elmúlt években nagyon
sokat fejlődtünk és ezt a többi résztvevő is észrevette. Alig
győztem fogadni a rengeteg gratulációt, elismerést.
Utánunk a
Székesfehérvári Evangélikus Kórus következett, majd a „nagyok”.
Szívet melengető látvány volt a Csákvári Gyülekezet Kórusában
éneklő gyerekek, népes fiatalok részvétele.
Székefehérvár |
Ezt követően Süller
Zsolt lelkészünk rövid áhítatában a csendről beszélt. Bizony
mai életünkből hiányzik a csend. Isten csendje. Amikor csakis Rá
figyelünk. A gyönyörű dallamokkal feltöltődve talán nekünk is
jut majd ebből a csendből. Az Ő csendjéből!
Csákvár |
Oroszlány |
Az áhítat után az idén
50 éves fennállást ünneplő Oroszlányi Evangélikus Gyülekezet
kórusa következett. Összességében megállapítottuk, hogy bizony
van még mit tanulnunk, van hová fejlődnünk! Hallgatva az
oroszlányiakat, jó volt elábrándozni arról, hogy 50 év múlva
akár a Tordasi Evangélikus Kórus is szólhat így. Adja Isten,
hogy így legyen!
Egyesített kórus |
A kórusok után a
Lajoskomáromi Evangélikus Fúvósegyüttest hallhattuk. A rezes
hangszerek zengése hallatán a 96. zsoltár jutott eszembe, ahol „a
zengő muzsika, a búgó kürtök, harsonák zengése” arra buzdít
mindenkit, hogy „ujjongjatok az Úr, király előtt!”
Lajoskomárom |
Végül következett az
egyesített ének- és zenekar, a közös éneklés. Hatalmas
élményként élhettük meg együtt, hogy a zengő ének és
trombitahang „mind az Ő szent nevét áldják”.
Sassi Lilla
Nekem tetszett a kórusunk éneke, zenéje. A dalválasztások is jól sikerültek, feldobták az egész találkozót. Különösen jó volt, hogy még a gitár is előkerült.
VálaszTörlésCsend lett a mennyben, mintegy fél óráig ez az idézet honnan van? Köszönöm
VálaszTörlésKedves Kérdező! Az idézet a Jelenések könyve 8,1-ből való.
TörlésSzeretettel üdvözlöm!
Erika