"Áldott a Király, aki az Úr nevében jön." (Lukács 19, 38. a.)
A szerda délelőtt múzeumlátogatás jegyében telt. A Magyar Földrajzi Múzeumban, Érden látták vendégül kis csapatunkat.
Két csoportra oszlott a társaság, így mindenki az életkorának megfelelő tárlatvezetésben részesült. Először testközelből nyerhettünk bepillantást egy két évszázaddal ezelőtt élt képzeletbeli utazó poggyászába, ahol olyan tárgyak, mint a csajka, a tájoló, és a filmes fényképezőgép keltették fel a gyerekek érdeklődését a téma iránt.
Minden teremben egy-két érdekes kérdéskörrel foglalkozott részletesen az idegenvezető, a gyerekek pedig sokat kérdeztek, így a beszélgetés az őket legjobban érdeklő témák felé terelődhetett.
Nekem személyesen a magyar sarkkutatókat bemutató rész tetszett a legjobban, itt tudtam meg, hogy Vissy Károly jelentős sarkköri meteorológiai expedíciókban vett részt.
A tárlatvezetés alatt a másik csoport a múzeum emeletén berendezett kreatív műhelyben alkothatott.
Lehetőség volt gipszfigurák festésére, harmonika cica és guriga oroszlán készítésére, de lehetett még tukánt színezni is.
Ebédre visszaértünk a főhadiszállásra, és mindenki nagy örömmel ült le az újabb finom fogások elfogyasztásához. A mai csendespihenő valóban sokaknak volt a pihenés ideje, hiszen szinte mindegyik óvodás gyerek elaludt, és a nagyobbak is halkabban játszottak az árnyékban, mint az előző napokban. Ébredés után a templomi foglalkozás bibliai állat-főszereplője a szamár volt, méghozzá az a szamár, aminek hátán Jézus bevonult Jeruzsálembe. Ezen az alkalmon sajnos egyéb elfoglaltságom miatt nem lehettem ott, de elbeszélések szerint a narancssárga (iskolásokból álló) csoport nagyon ügyesen adta elő a jelenetet.
Újabb szép és tartalmas nap van mögöttünk. Megkértem a gyerekeimet ma este, hogy rajzolják le azt, ami a legjobban tetszett nekik a mai napban. Ezek a rajzok születtek:
A Glóbusz terem
Zarándoknak öltözve (középen):
Az eredeti zarándok öltöztetés:
Esztert a mai napból inkább a délután fogta meg, számára a libikóka volt a legemlékezetesebb:
Készítette: Kokaveczné Árvai Erika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése