Udvaros Dóra igehirdetése, 2020. 05.10.
Kegyelem
nékünk és Békesség, Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus
Krisztustól, Ámen.
Éjféltájban
Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A
foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés
támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt
minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
Amikor a
börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a
börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert
azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan
rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt
vagyunk!” Erre az világosságot kért, berohant, és remegve
borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt
kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők
pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz
mind te, mind a te házad népe!” Ekkor hirdették az Isten igéjét
neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához
fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta
sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével
együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és
örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.
(Apostolok cselekedetei 16,25-34)
Aki
szeret, az énekel. És aki énekel az kétszer imádkozik, mondta
Szent Ágoston több száz évvel ezelőtt. Cantate vasárnapját
ünnepeljük ma. Ez a vasárnap fokozottan is felhívja a
figyelmünket arra, hogy dicsérjük az Urat. Méltó arra az Isten,
hogy énekszóval, dalokkal mondjunk hálát és dicséretet neki.
Mai
vasárnapi igénk Pál és Szilász, ha tetszik mondhatjuk így is,
hőstettéről szól. Azonban a fókusz nem marad rajtuk, Krisztusra
irányítják figyelmünket.
Pál
második missziói útján volt, és éppen Filippiben tartózkodott.
Ebben az időben az egyház első nagy teológiai vitája lezárult,
és a jeruzsálemi ősgyülekezet tekintélye megerősödött, ennek
eredményeként Pál vezetésével lendületet vehetett a
világmisszió is, vagyis a pogányság megtérítése.
Ma,
ezen a zengedező vasárnapon az ige is arra hívja fel a figyelmet,
hogy a Mindenható Istennel való közösség lehetőségét nem
szüntetheti meg a bilincs, a falak sem. Énekre, örömre,
magasztalásra hív.
Pálnak
és Szilásznak emberileg nézve talán minden oka meg lett volna a
keserűségre, a bánatra és kétségbeesésre. Azonban a kegyelem
és evangélium amely munkálkodott szívükben, megszólalt a börtön
falain belül is. Erre indít és bátorít bennünket is mai
evangéliumunk. Tímóteus második könyvében azt olvassuk: Hirdesd
az igét, állj elő vele alkalmas és alkamatlan időben is. Mit is
jelent ez pontosan kedves testvérek? Nem szabhat gátat, nem építhet
falakat a kétségbeesés, a félelem szíveinkbe.
Amikor
készültem erre a mai igehirdetésre és elolvastam a kijelölt
textust, végtelen öröm és hála támadt a szívemben. Egyrészt
azért, mert annyira felszabadító és bátorító Pál és Szilász
története. Másrészt azért, mert bizonyosságot nyertem ismét
afelől, hogy Isten tervei mindig többdimenziósak. Most amikor a
legtöbben kényszerszünetre vagyunk ítélve, templomunk a szobánk
lett, és barátaink a családunk, azt hiszem nem ismeretlen és
idegen senki számára a félelem és bizonytalanság érzése. Vajon
meddig tart még ez a helyzet? Mikor ölelhetjük meg újra
szeretteinket? - és még hasonló ilyen kérdések születhetnek meg
bennünk.
Amikor
el kellett gondolkodnom az elmúlt hetekben azon, hogy az életemben
történő dolgok, és váratlan események miért rémítenek meg
annyira, akkor az fogalmazódott meg bennem, hogy nyomaszt és
kétségbe ejt a bizonytalanság. De üzen és megszólít ez a mai
vasárnapi történet. Pál és Szilász éneke hozzám is elér. És
szeretném ha az én énekem, Krisztus által, önökhöz, hozzátok
is elérne. Bár a legtöbben most a jól ismert falak között
töltjük mindennapjainkat, van ennél rosszabb. A fizikai falak mind
semmik, a lelki falakkal szemben. A hit hegyeket mozdít. És Pálék
hite valóban falakat mozdított. Börtönfalak omlottak össze. De
az ige, nem csak ezekre a falakra hívja fel a figyelmünket, hanem a
börtönőr és a rabok lelki falaira is. Azokra a falakra, amelyek
az Istenbe vetett hit által leomlottak.
Emlékszem,
teológiai tanulmányaim kezdetén egy szeminárium keretein belül
beszélgettünk, ismerkedtünk az évfolyamtársakkal és önmagunkkal
is. Ez egy intenzív, interaktív szeminárium volt, tele
beszélgetésekkel és kérdésekkel. Egyszer arra a kérdésre
kellett választ adni, hogy mi, hallgatók elsősorban milyen módon
éljük meg az életünkben Isten gondviselő jelenlétét. Azelőtt
talán sosem kerestem magamban erre a kérdésre a választ, akkor
azonban nagyon gyorsan és határozottan született meg bennem: a
társak által. Hogy ezek a társak csak átmenetiek-e az életünkben,
vagy hosszasan kísérnek életutunkon, nem tudjuk előre. Azonban az
biztos, hogy hatással vagyunk egymásra. Azt gondolom, Filippiben,
abban a bőrtönben ahol Pál és Szilász raboskodott, a többi
elítélt és rab is megélhette Isten gondviselő jelenlétét és
szeretetét az apostolok által.
Van
egy számomra nagyon kedves idézet: Nem a száj szeret, hanem a szív
és a kezek. Ahogyan a szeretet is, úgy a hit is tettekben bizonyul
meg. Az bízatott ránk keresztényekre, hogy egész életünket
misszióként megélve vigyük az örömhírt ezekbe a szobákba, és
a börtönökbe, a lelki és fizikai falak közé.
Szeretek
visszatekinteni Húsvétra, és szeretek előre tekinteni, mert akkor
is húsvét üzenete vár rám, és annak örömhíre. Krisztus a
kereszten életét adta értünk, Ő általa van üdvösségünk, és
örök életünk. Ő általa van bűneinknek bocsánata.
Tudjuk-
e hol gyökerezett Pál és Szilász hite, kibe vetették
reménységüket a sötét börtönben és mi volt örömük forrása?
Nem e világi, emberi dolog ez az erő. Arra tekintettek, aki
hatalmasabb minden sötétségnél, nyomorúságnál. Krisztus Jézus
volt az ő reménységük azon az éjszakán is.
Miután
a falak leomlottak, a börtönőr kétségbeesett és végezni akart
magával, mert azt hitte elszöktek a rabok. Azonban Pál arra kérte,
ne tegyen kárt magában, hiszen mindnyájan ott maradtak. Itt csoda
történik. A börtönőr saját kezével tapinthatta és szemeivel
láthatta, hogy mi ment végbe azon az éjszakán körülötte. Egy
őszinte emberi kérdést hallhatunk: Mit kell cselekednem, hogy
üdvözüljek? S a válasz erre: Higgy az Úr Jézusban és
üdvözülsz. De nem elég, hogy csak a börtönőr üdvözül, hanem
az Ő háza népe is.- olvashatjuk az igében. Úgy gondolom nagyon
fontos kiemelni azt, hogy a börtönőr arra kérdez rá, mit kell
tennie az üdvösségéhez, azonban egyértelmű és egyszerű
választ kap: higgy. Az üdvösségünk alapja tehát nem lehet más,
csak a Jézus Krisztusba vetett hitünk.
Pár
nappal ezelőtt találtam egy áhítatos könyvet a polcomon. Mikor
kinyitottam a mai napra szánt résznél, akkor a következő igét
olvastam: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.”
Párhuzamok! Ahogyan a mai vasárnapi ige és az imént idézett
Józsué könyvbeli ige között párhuzam van, úgy van párhuzam a
mostani élethelyzetünk között és Pálék története között
is. És ami fontosabb ennél, kedves testvérek, párhuzam van az
Isten akarata és életünkre vonatkozó terve között is. A
börtönőr és egész háza népe megkeresztelkedett miután
életüket Krisztusra bízták, majd asztalközösségben élték meg
az evangélium felszabadító örömét.
Kedves
Testvéreim, Krisztusnak terve van az életünkkel. És az ő szava
el akar érni a szobáinkba, házainkba, a félelmeink,
reménytelenségeink mélyére is. Megtérésre, változásra hív!
Az Ő jelenléte, az Ő szeretete és kegyelme az amely képes
falakat ledönteni, és életeket megváltoztatni. S Ő azt üzeni
nekünk: Az Úrba vetett öröm és remény az, amely vígadozó
szívvel, és énekszóval győzedelmeskedik a bajokon is. Ámen!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés