"Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek..." Józs.3, 10
A keddi napon úton voltunk minden értelemben: Józsué történetében éppúgy, mint a Fábrikára tett kiránduláson. Reggel bemelegítettünk a feladathoz:
Az ovisok Emesével és Eszterrel körjátékokat és mozgásos játékokat játszottak a parókia udvarán. |
Az iskolások az ifisekkel a sportpályára mentek, bemelegítettek, és... |
..halászfogót játszottak. |
A történetben (3., 4. fejezet) Józsué útra kelt a néppel és elvezette őket a Jordánhoz.
Ennek kapcsán Gyúró Fábrikának nevezett részéhez kirándultunk, itt tartottuk meg a "templomi" közös énekléssel egybekötött alkalmat, kicsit elbeszélgettünk a következőkről:
Kivel indulok el az utamon?
Isten, család, barátaim.
Mi a feladatom?
Isten hogyan vezet a közösségen keresztül?
Érezted -e már az életedben Isten vezetését?
Szüleid hogyan vezetnek téged a családon belül?
Kis pihenő után ebédidőre visszasétáltunk a parókiához.
A nap hátralévő része a szokásos napirend szerint folyt: csendespihenő, gitártanulás, uzsonna, kézműveskedés.
A délutáni kézműves alkalmon sófárt készítettünk, ... |
... és megjelenítettük a Jordán kettéválasztását. |
Az elkészült sófárok. |
Józsué és a Jordánon való átkelés. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése