Pihentető vasárnap után mozgalmas hétfő következett. Táborvezetőnk kirándulós délelőttöt szervezett nekünk Tahitótfaluba, a helyi sportpályára, ahol a falu fiataljaihoz csatlakozhattunk egy kis kreatív foglalkozásra. Lehetett szélforgót és öltöztetős hercegnőt alkotni, valamint a nagyobbak a tűzzománc készítés alapjaival is megismerkedhettek.
Eközben a "kicsik", illetve a kézműves elfoglaltság iránt nem érdeklődő táborlakók birtokukba vették a focipályát. A fő attrakció a sárkányeregetés volt, ami sok helybéli gyereket is odavonzott. A többiek csak élvezték a füves szabad tér nyújtotta előnyöket: fociztak, szaladgáltak. A felnőttek közül többen ejtőztek a hűvösben.
Délben indultunk vissza a táborba. Az egyik család, Eszter és én, az elhúzódó tűzzománc égetés miatt később értünk csak haza, de szerencsére mi sem maradtunk le a finom ebédről, hála a többiek gondoskodásának.
Szieszta, majd pihenés, beszélgetés, uzsonna következett.
Megérkezett az uzsonna, na persze azért a meseolvasást sem lehetett abbahagyni... Viki fáradhatatlan volt egész idő alatt. |
Vadászat az utolsó darab sárgadinnyére |
Az olvasást nem lehet elég korán elkezdeni... |
Eközben, a két játékmester, Zsolt és Emese lázasan szervezkedtek és gondolkodtak, hogyan mozgathatnának meg minket testben és fejben egyaránt.
A vetélkedő első részében kategóriánként növekvő tétekért folyt a küzdelem. Kérhettünk Mese, Templom, Állat, Zene és Meglepetés kategóriában különböző értékben kérdéseket.
A legnehezebb kategória talán a zene volt, de azért a "templom" kapcsán is volt olyan kérdés, amin törhettük a fejünket. A rajz tudásunkat is próbára tették.
A játék következő részét sorversenyek alkották, lehetett összekötött lábbal futni, pingponglabdával a kanálban szaladni, lisztet fújni, és lencsét válogatni rizsből.
A koronát a délutánra a "lógatottlekvároskenyérevő-verseny" tette fel.
Mondanom sem kell, hogy mindenki jól érezte magát, és persze mindenki nyert. A nyeremény egy csomag zizi volt, amit másnap ebéd után desszertként kaptunk meg.
Vacsora után a gyerekek is részt vehettek egy rögtönzött "mozielőadáson", mert Edit mintegy 1 órán (!) keresztül vetített nekik diafilmeket az ebédlőben. Edit, köszönjük a lelkesedést és a kitartásodat!!!
A napot tábortűz zárta, ami minden tábor kihagyhatatlan utolsó esti programja. Az elején a gyerekek is ott voltak, majd miután ők elmentek aludni, a felnőttek beszélgettek késő estig a tűz mellett.
A nap képei (118 fotó):
https://plus.google.com/photos/116651537954895252763/albums/5899623490678428497

Emese "kisindiános" klasszikust tanít |
A nap képei (118 fotó):
https://plus.google.com/photos/116651537954895252763/albums/5899623490678428497
A bejegyzést készítette: Kokaveczné Árvai Erika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése